Nos, még itt az elején szeretném megköszönni (megint) @mrsp Molynak, hogy ismeretlenül is kölcsönadta nekem a könyvet. Remélem, ízlett a csoki, amit hálám jeléül adtam - bár egy csoki és egy (vagyis 4!) könyv értéke nem éppen megegyező :)
Azt is szeretném leszögezni, hogy ahhoz képest, hogy egy hónapja nem volt szabadnapom, és többnyire csak meghalni van kedvem a nap végén, illetve nagyjából egyáltalán semmi időm nincs magamra vagy egy könyvre, egy hét alatt elolvastam A Párválasztót - míg az előzőleg olvasott könyvvel három hétig vacakoltam.
Szeretem, ha egy történet gördülékeny, ha nincsenek benne fölösleges, hosszadalmas leírások - és főleg azt szeretem, ha a szereplők is kedvelhetők. A Párválasztónál azonban néha úgy éreztem, hogy kicsit szeretnék jobban belelátni America fejébe, szeretném jobban megismerni az érzéseit, mert előfordult, hogy sokkal nagyobb hangsúly helyeződött a cselekményre, mint a
lelkis dolgokra. De végül is a következő vagy az azt követő oldalon ezt mindig sikerült ellensúlyoznia az írónőnek, és ha az elején kicsit vonakodtam is a stílustól, hamar megbarátkoztam vele, sőt mi több, azon kaptam magam, hogy szó szerint faltam a lapokat.
Americát kedveltem, és a helyzethez képest - miszerint egy palotában lakott, ahol én még tutira nem laktam - abszolút tudtam vele azonosulni. Nem volt ellentmondásos a karaktere, hisz teljesen követhető volt, ahogy napról napra megváltozott egy kicsit. Egyébként pedig rajongok a nevéért!
Aspen is szimpatikus volt, főként az elején, amikor először találkozhattunk a karakterével. Aztán megesett, hogy nem teljesen értettem a reakcióit (például a hirtelen felindulását a kisházban vagy a túlontúl nyugodt viselkedését, amikor a könyv végén America közölte vele a szitut).
Maxon. Hát, ő egy herceg. Nem nagyon tudtam, mire számítsak vele kapcsolatban. Az első gondolatom ugyanaz volt, ami Americának: hogy tuti valami sznob, perverz állat lesz, akiről senki nem mondaná meg, hogy egy sznob, perverz állat. Aztán nocsak, kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről! Édes volt, kedves, előzékeny... és nyilvánvalóan jóképű. Meg okos is. És igazából totál jófej. Szóval őt is nagyon kedveltem. Lennék a hercegnője, ha már itt tartunk...
Egyébként pedig ahogy írom ezt az értékelést, rájöttem, hogy mindenki nevét imádtam a könyvben! Az írónőnek nyilván marha jó érzéke van a névválasztáshoz...
A lányok is szerethetőek voltak - vagy inkább éppen olyanok, amilyenre számítottam. Mert ugye, szinte lehetetlen, hogy 35 lány között ne legyenek csendesek, kevésbé csendesek, szipirtyók, törtetők satöbbi. Az élet is ilyen, és épp ettől olyan izgalmas minden: hogy különbözünk.
Őszintén szólva nem gondoltam, hogy annyira magába fog szippantani ez a történet, mint ahogy magába szippantott. Az a helyzet, hogy állatira kíváncsi vagyok a folytatásokra, de azok sajnos még nincsenek a markomban, viszont amilyen hamar csak tudom, megszerzem őket, mert valamiért úgy érzem, most következnek még csak az igazi izgalmak. Addig is türelmesen várok, és olvasok valami mást... :) Nem mellesleg ritka, hogy érdeklődve olvasok egy köszönetnyilvánítást, de Kiera Cass köszönetnyilvánítása annyira jópofa volt, hogy még azt is szívesen olvastam volna pár oldalon keresztül.
ui.: a gyönyörű borítóról már ne is beszéljünk!
5/5*
