"Lehetne sötét. Nagyon sötét. Lehetnék egyedül. Feküdhetnék az
ágyon a sötétben, és hallgathatnék valami szívfájdalmas gitárszólót. Így
maradhatnék órákig, napokig. Csak egyedül, csak én, csak a sötét, csak a négy
fal. Nem kell egyetlen hang sem, a világos. Ne kopogj, ne hívj – nem, mintha
megtennéd. Ne kérdezd, mert nem értem, mert nem tudom elmondani. Csak érzem.
Hogy szar. Pedig még csak belém sem karmol, nem szakít szét, nem akar előtörni,
csak őrlődik. Csak őrlődöm, csak vagyok, csak megyek és jövök, pedig néha csak
maradnék, nem gondolkodnék. Kiüríteném a fejemet, a testemet: magamat. Kipakolnám
az egészet, mint egy ruhásszekrényt. Csak akkor jó, ha elalszom, ha csukva van
a szemem, ha nem is álmodom. Nem fáj. Így rosszabb. Ha fájna, talán érteném. Ha
széttépne, ha karmolna, ha elég hangos volna. De csöndben van. Elbújik, aztán
kikacsintgat. Falatozgat, kóstolgat, de nem lakik jól. Elég."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése